Egyetemi újság

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

Itt vagy most: Olvasnivaló rovat >>> Egyetemi újság


Go(o)d Will, egy megvalósult példa

thumb

A közgázon 2002/03-ban megjelentettünk egy 100-150 példányszámú egyetemi újságot. Kb. 4x jelent meg, kedvezően fogadták. A cikkeket egyrészt mi írtuk, másrészt idéztük. Igyekeztünk olyan témákat találni, melyek közelebb vihetik Istenhez a diákokat - úgy, hogy mindezek érdekesek is. Úgy látjuk, hogy nagyon megérné folytatni ezt a kezdeményezést!


Indítsunk egy közös egyetemi újságot!


A jövőben szeretnénk folytatni a kezdeményezést, immár közösen. Ha néhány diákkör összefogna, akkor remek színvonalú újságot állíthatnánk össze.


Az újság terjedelme várhatóan 12-20 A5-ös oldal lenne. Ebből 8-16-őt közösen készítenénk, a maradék 4 oldalt pedig az adott diákkör töltené fel tartalommal (pl. diákkör bemutatása, programjai,...). Így mind a színvonal, mind pedig a személyesség, diákkörre szabottság meglenne.

Az újságot felraknánk netre és a diákkörök honlapjain is közvetlenül megjelenhetnének a rovatai. (Ez utóbbi nagyon feldobná a diákkörös honlapokat!) A netre egyébként a nyomtatott változathoz képest több mindent tennénk fel.


Tartalom: hatással lenni az egyetemistákra


Célunk az, hogy „só és világosság” legyünk. Más szavakkal: „Jézus azért jött, hogy újra emberré tegyen minket”. Szeretnénk széles olvasókört elérni; hatással lenni rájuk. Bár nem direkt evangelizációval, azonban végeredményben ezzel a fő céllal: Istenhez közelebb kerülhessenek.

Rovat ötleteink (nem fontossági sorrendben):

  • Zöld oldal: (Zöldoldal) mit tehetsz egyetemistaként a környezetedért (mit tégy, mit ne, milyen programokon vehetsz részt, stb.)- zöldképzősök csinálnák
  • Egészség oldal: Sport (Mozgás!) és Étrend (Hamm!) alrovat, avagy egyszerű dolgok az egészségedért (étkezés, sportolás, hozzá receptek (melyek olcsók, idényük van, egyszerűek és finomak) és sport tippek)
  • Lélek oldal: (Lelkiző) pszichológia (egészséges önértékelés, perfekcionizmus, értelmes életcél, segítő mentalitás, boldogság, stb.)
  • Páros oldal: pszichológia (párválasztási tanácsok, válás, próbaházasság, szex, )
  • Biblia oldal: (A nagy Könyv)
  • Jótékonysági oldal: (Adjatok, és adatik néktek!) támogatandó szervezetek bemutatása, ruhagyűjtés, stb.
  • MEKDSZ oldal: programok
  • Diákkör oldal: dk-ös program, beszámolók, bemutatkozás, fotók, jótékonysági és sportprogramok stb.
  • Pénzügyi oldal: hogyan bánj jól a pénzeddel
  • Kultúra oldal
  • Vicc oldal: vallásos és egyéb viccek
  • Könyv oldal: színvonalas egyházi és egyéb könyvek
  • Kérdőíves felmérés alapján további témák


Terjesztés

  • Diákkörön keresztül, elsősorban barátoknak, ismerősöknek adnánk (kis diákköröknél csak ez javasolt!)
  • Kolikban elhelyezni (közepes dk-nél)
  • Egyetemen kirakni (nagy dk-ök)


Finanszírozás

  • pályázati lehetőség: Ifjúság 2000-2006 program alprogramja: kezdeményezések vagy egyéb pályázatok (ha a zöld oldal + a testi lelki egészség a leghangsúlyosabb, akkor simán van esély a pályázaton)
  • Egyéb esetben: dk-ök (ez nem túl megterhelő, a Go(o)d Will-t mi fizettük, végig)


Kikre van szükség? - résztvevők és feladatuk


  • Főszerkesztő: az egész kiadás koordinálása, rovatvezetők számonkérése
  • Rovatvezetők: minden számban megjelenjen az aktuális rovat (határidő, minőség)
  • Cikkírók: cikkírás
  • Cikkgyűjtők: színvonalas cikkek, idézetek keresése
  • Tartalmi lektorok: akik a megjelenés előtt elmondják a véleményüket a cikkekről. Cél: gagyit ne adjunk ki.
  • Korrektúra: helyesírás és stilisztika ellenőrzése
  • „Word-guruk”: szövegszerkesztés, tördelés
  • Fotós, illusztrátor: képek, grafikák készítése
  • Marketinges: kapcsolattartó a terjesztőkkel, reklámozásért felelős
  • Nyomtatás, fénymásolás lebonyolítója
  • Levlista felelős: létrehozás és karbantartás
  • Honlap készítő: létrehozás és karbantartás
  • Pályázatíró: pénzt pályázni az újsághoz


Ha csatlakozni szeretnél, írj nekem: csaba.bako kukac freemail pont hu Az újság várható beindítása 2006. február (vagyis a vizsgaidőszak után). Addig is várom a jelentkezőket!

vissza

Személyes eszközök