MŰKÖDIK - a BMF bensőséges Diákköre

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

...vissza

A látogatás

Az Ötlettár-tesztek kitöltése bizony kemény munka!


December 5-én, Mikulás napjának előestéjén a BMF diákkörében jártunk. Az első dolog, ami nagyon megragadott bennünket, az a majdnem 10 fős Diákkört átjáró rendkívüli bensőségesség és szeretet volt. A legtöbben aztán el is mondták azt, hogy ez az érzés - a mély beszélgetések, az egymásért való személyes imádkozás, az önzetlen egymásra figyelés - voltak azok, amik a Diákkörbe hozták és aztán itt marasztalták őket.

Megtudtuk azt is, hogy a BMF Diákköre alapvetően a Biblia közös tanulmányozására építi programjait. A témákat vagy igerészeket felváltva dolgozzák ki, így mindenki kiveszi a részét a közösség vezetéséből és az alkalmak megtartásából.


A Diákkör tervei

...a bemutatáson pedig érdemes jegyzetelni...

A beszélgetés során a Diákkör tagjai mindannyian megfogalmazták, hogy az Istennel és az egymással való kapcsolat elmélyítése mellett nagyon szeretnék a főiskola nem hívő diákjait is megismertetni Jézussal. Már ebben a félévben is több nyitott programot szerveztek (Csocsó, film klub, négy érzék színház), de tavasszal még inkább nyitni szeretnének majd a nem hívők felé, és a rendezvények szervezése közben szeretnék saját csapatukat is összébb kovácsolni.

A látogatásunk után az járt a fejemben, hogy szívesen találkoznék még a BMF-esekkel, és hogy egy tényleg különlegesen összetartó, mégis nyitott Diákkör alkalmán vehettem részt. Nagy segítséget és sok visszajelzést kaptunk tőlük az Ötlettárral kapcsolatban is, mi pedig bemutattuk azokat a rovatokat, amik véleményünk szerint segíthetnek a terveik megvalósításában (könnyen átszerkeszthető plakátsablonok, érdekes témák és jó előadók, az új emberek beilleszkedését segítő elsős alkalmak).

Személyes eszközök